Bemutatkozás

Kedves érdeklődő!

A nevem Bosnyák Martin, rehabilitációs szakember vagyok, a Bosnyák Rehab és Fitness megálmodója és vezetője. Rehabilitációs és edzői tevékenységemet jelenleg Szegeden folytatom.

2021 óta foglalkozom rehabilitációval, mindezt megelőzte egy súlyos gerincsérülés, amely teljesen új kapukat nyitott meg számomra. A sérülésemet követő felépülés egy hosszú és küzdelmes időszak volt, de köszönhetően a teljes életmódváltásnak, az új és modern szemléletű rehabilitációs kezeléseknek mára teljesen egészséges vagyok, sőt jobb fizikai állapotban vagyok, mint a sérülésem előtt bármikor, és mindezt műtétek nélkül sikerült elérni. Ezen időszak során sikerült megtapasztalnom az ellátórendszer előnyeit és hátrányait, hiányosságait egyaránt, és éppen ezért megpróbáltam egy olyan rehabilitációs szolgáltatást létrehozni, amely teljes körű ellátást biztosít a mozgásszervi panaszokkal érkezőknek. Így azóta az életem középpontjában a mozgásszervi problémák magas szintű kezelése áll és hogy minél több embernek tudjak segíteni, életmódot váltani.

Kezeléseim alapja: a személyre szabott, egyedi mozgásterápia, kiegészítve a megfelelő manuális technikákkal, valamint kiemelten fontosnak tartom a páciensek legmagasabb szintű tájékoztatását, éppen ezért minden létező tudásomat igyekszem átadni a kezelések során a pácienseimnek. Mindenki számára fontos, hogy tudja, és értse mi történik a testével, miért alakultak ki a problémái, miért kellene elvégezni egy adott gyakorlatot, hova fog ez az egész vezetni és még sorolhatnám. Nálam nincs rossz kérdés. Egy-egy kezelés során rengeteg kérdés hangzik el és igyekszem mindenre is felelni, természetesen, csak abban az esetben, ha az az én szakterületembe tartozik, és csak akkor ha szakmai, hiteles és naprakész információval rendelkezem az adott problémáról, kérdésről.

Szakterületek:

    • gerincproblémák, porckorongsérv
    • nyak, váll, derék, térd, boka, talp, kar, és csípőtáji fájdalmak, meszesedés, ízületi gyulladások
    • testtartás javítás, munkahelyi problémák (ülőmunka, egyoldalú terhelés) kompenzációja
    • kopásos folyamatok megállítása
    • sportsérülések, sportrehabilitáció
    • mozgásbeszűkülés kezelése
    • egyéb mozgásszervi problémák
    • túlsúly

Továbbképzések:

Feövenyessy medical fitness akadémiánál:

    • Sportrehabilitációs tréner
    • Hegkezelés - nyirokelvezetés és myofasciális technikák
    • Szenzomotoros gerinctréning
    • Fascia elmélet
    • Képalkotó vizsgálatok (CT, MR, RTG és UH), leletértelmezés
    •  Kinesiology-taping
    • Kinesiology-taping kismamáknak
    •  Mozgásszervi anatómia és kórélettan
    • Köpölyözés, mint modern mobilizációs technika
    • Neuroplaszticitás és mozgásterápia

    National Academy of Sports Medicine (USA) és International Wellness Institute (Europe):


    • Sports Rehabilitation Trainer


    Bibarc Tünde Fitness School:

    • Testépítés és Fitness edző

    Regio-humán bt felnőttképző:


    •  Frissítő svéd masszőr

    Testműhely:

    • Thoracic Outlet Syndrome

    Konnektív felnőttképző kft. 

Egészségtudatos Táplálkozás: A táplálkozás szerepe a hormonális egyensúlyban

Medi Dent | Az egészséges mosoly szakértője
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!